Örömmel értesítem Önöket, hogy 2015 szeptemberében a Nemzeti Tehetség Program keretében az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által tehetséges fiatalok felkészítését végző művészetoktatási intézmények tehetséggondozó programjainak támogatására kiírt NTP-MOI-15 pályázatot

MEGNYERTÜK!

Ennek köszönhetően

2015. november 30-án hétfőn 16 órakor

szeretnénk elindítani a projektet!


Kivonat a pályázatra beadott portfólióból

Pályázati program célja:

A művészetoktatási intézmények programjainak támogatására kiírt pályázat célja közel azonos a Gombrich Mester Művészeti Tanodája által felállított célkitűzésekkel. A tanoda alapvetően egy tanéven át kívánja a művészet történetét tanítani a vizuális önkifejezést és a művészeteket kedvelő gyermekek számára. Célcsoportunk azok a tehetségígéretek, akik képzőművészetekkel, iparművészettel kívánnak foglalkozni, valamit azon diákok, akik nyitottságot és érdeklődést mutatnak a vizuális nevelés iránt.

Olyan művészeti alapismeretekkel ellátni az ifjúságot, melyet később tanulmányai során és az általános műveltség terén sikeresen és magabiztosan kamatoztathat. A foglalkozások során elkészült 24 műalkotás kézzelfogható emlékként őrzi a tanodában tanult ismereteket. A Tanodai foglalkozásokon résztvevő gyermekek ismerősként köszöntik majd a tankönyvekben csupán illusztrációként felbukkanó műalkotásokat; történelmi, irodalmi tanulmányaik során társítani tudják a képzőművészeti példákat, múzeumlátogatásaik során fogékonyabban közelítenek majd az eddig nem ismert műalkotások értelmezéséhez, megértéséhez.

Eszközeink:

Művészettörténet

E.H. Gombrich a Művészet története könyve alapján végigsétálunk a művészet történetén.

Főbb pontokat kiemelve, lineáris és ok-okozati felépítést követve, eljutunk a barlangrajzoktól egészen a kortárs művészi kísérletekig. Célom a gyermekekkel megszerettetni a képzőművészetek valamennyi ágát, szerethető és izgalmas oldaláról megvilágítani a művészettörténet korszakainak váltakozását, alakulását. A műhelyfoglalkozásokon kívül tervezett egy közös utazás, valamely országos múzeumba, kiállítóhelyre.

Alkotásmódszertan

Minden foglalkozáson időt szakítunk, hogy az általuk használt eszközökkel bátran kísérletezzenek, minél sokszínűbben használják azokat. Alapvető technikai ismereteket tanítunk: ecsetkezelés, színkeverés, ceruzahasználat, aránytan, kompozíció, beállítás, legelőnyösebb nézőpont stb.

Vizuális nevelés

Minden alkalommal újabb és újabb saját mesterművet készítenek, melyek alapján később rekonstruálhatják a művészet történetét, változását, fejlődését. Iskolai tanulmányaik során, majd felnőttként galérialátogatásaik, városlátogatásaik során visszacsatolhatnak saját kézzelfogható emlékeikhez. A tanodai foglalkozások erős elméleti és tárgyi emlékbázist építenek ki minden résztvevő és érdeklődő gyermekben.

Rövidtávú eredmények:

A Gombrich Mester Művészeti Tanodájában eltöltött alkalmak után évzáró kiállítást rendezünk. A Kiállításra várjuk a diáktársakat, rokonokat, tanárokat, a város jeles, kulturális területen tevékenykedő személyeit, a sajtó képviselőit. A kiállítás megnyitó alkalmával a tanodai tanév alatt elkészített műalkotások kerülnek bemutatásra, táblaképek, makettek, dísztárgyak, ékszerek. Mini szabadegyetem keretében minden résztvevő gyermek, a saját művén keresztül bemutat egy-egy művészeti stílust.

Célcsoport:

A tanoda célcsoportja azon általános iskolás diákok, akik a vizuális nevelés terén aktivizálhatók, kézügyességük és lelkesedésük megvan egy 24 alkalmas művészeti képzés elvégzéséhez. A célcsoport életkora a 9-10 éves, negyedik osztályos tanulók. Ebben az életkorban már rendelkeznek az alapvető ismeretekkel (olvasás, írás), technikai és kézügyességük kifejlődött, mely a sikeres alkotások létrehozásához elengedhetetlen, kirajzolódnak érdeklődési köreik, valamint a felső tagozatos tananyag előtt állnak, így a tanodai alkalmak során elsajátított művészeti ismeret színesíteni tudja a felső tagozatos irodalom és történelem anyagot. A munka hatékonysága és a személyes hangnem érdekében 15 fős csoporttal indul a Tanoda.

A tapasztalatok alapján a fent megadott korosztály és létszám a legalkalmasabb művészeti, elméleti és gyakorlati foglalkoztatás sikeres megvalósításához. Lehetőség van a tehetségígéretek továbbképzésére, a tanodai munkát más művészeti ágra specializálva tovább folytatni.

Tehetségazonosítás:

A pályázati projektbe bevonandó gyermekeket a tanítókkal, tanárokkal való közös munkájuk alapján válogatjuk. Figyelembe véve a Czeizel-féle modell 4 fő elemét: általános értelmesség, specifikus képességek, kreativitás, motiváció. A projekt megvalósításában közreműködő Hajdu Franciska múzeumpedagógus, a Szilágyi Iskola több osztályával találkozott múzeumpedagógiai foglalkozások során, az ő szakmai véleménye alapján, és a gyermekek foglalkozásokon nyújtott teljesítménye, érdeklődése, aktivitása alapján választunk. Fontos szempont a gyermek és a szülő aktivitása is, hiszen a tanoda a család számára is nyitott. Szem előtt tartjuk a mai ifjúság szerteágazó érdeklődését a zene, a sport, a népi kultúra iránt, így a diákokat azok közül is választjuk, akik ezen területeken nem találták meg helyüket.

A Tanoda korosztályi célcsoportja a negyedik osztályos gyermekek, mivel ők már rendelkeznek megfelelő alapismeretekkel a tanodai tanterv követéséhez, de még előtte állnak a felső tagozatos oktatásnak.